HÍREK

A Magyar Filmszemle életműdíját Szilágyi István a Győri Nemzeti Színház művésze vehette át a szakma és a közönség elismerése közepette. Sokan mondják, már régen megérdemelte volna, hiszen jellegzetes arcát több mint százötven magyar filmben láthattuk, és alakításai – ha kis szerepek is voltak – megmaradtak a nézők emlékezetében.

Hírlevél feliratkozásÉrtesülni szeretnék a napi friss helyi hírekről! E-mailemre levél érkezik, amelyben megerősítem a feliratkozást.

Milyen a legutóbbi hírlevél?

Sokszor meséli, hogy azért lett színész, mert nagyon kíváncsi volt a színházra, ahol még sohasem járt gyerekkorában, hiszen szülőhelyén, a Békés megyei Gyomán nem volt. Idősebb pajtásai az iskolában játszották a Lúdas Matyit és az előadás után hazafelé menet – akik már jártak a szolnoki színházban – beszélgettek arról, hogy milyen is a színház. Színház? Milyen lehet az? Kisilabizálta magában, hogy vannak emberek, akiknek ez az életük. Ettől kezdve odavágyott. Apai nagyapja is gyakran mondogatta neki: „Az, az… Komédiás kell hogy legyél. Az legyél te!"

Básti Lajos volt a keresztapa

A Pityi nevet a főiskolán tanárától, Básti Lajostól kapta egy alkalommal, amikor színpadra állt, és a színészkirály megkérdezte tőle: „Na, mit tudsz, Pityi?" Az István ilyen becézését addig ő sem hallotta soha. Osztálytársa, Sztankay István sokat tett azért, hogy a Pityi örökre ráragadjon, mert folyamatosan játszott a névvel: „Pityike-pityike-pityike…" – addig ismételgette, míg mindenki megjegyezte a főiskolán, majd a szakmában is. Eleinte idegenkedett a névtől, de később megszokta, mert egy alkalommal nem tudták a kollégák, hogy ki is az a Szilágyi István. Csak a Szilágyi Pityi név elhangzása világosította meg őket, hogy ki is az a színész, aki oly remekül játszott el egy bizonyos szerepet.

Ragaszkodott Lópici Gáspárhoz

Saját külsejét bizarrnak tartja, akár az arcát, akár az alkatát nézzük. Számos vígjátéki figurát köszönhet ennek a hazai filmgyártásban. Az utca hírmondója, Lópici Gáspár nevét is ő védte meg a Keménykalap és krumpliorr című filmben, mert meg akarták változtatni a szereplő nevét. Bácskai Lauró István rendező félt attól, hogy a gyerekek a Lópici név hallatán másra asszociálnak majd… Pityi más véleményen volt. Neki lett igaza. A becenévnek köszönhette A Tenkes kapitányában a Pityik őrmester nevet, melyet az ő tiszteletére adott Örsi István a labanc katonának.

Számos filmszerepében lovagolt vagy hajtott fogatot. Az örökös vonzalom a lóhoz fiatalkorában gyökerezik. A főiskola előtt versenyszerűen lovagolt egy Gyoma és Dévaványa közötti állami gazdaságban. Ezt a tudást kamatoztatta a Nyolcvan huszárban és a Bors sorozatban a zsoké Sípos úr szerepében is.

Dolgozott sok színházban, tengernyi filmben szerepelt és emblematikus reklámfigura is volt egy lottóreklámban. Ez utóbbihoz egy győri történet is kapcsolódik. Az egykori Rába moziban nézett egy filmet, amikor egy jegyszedő néni meglátta, így kiáltott fel rámutatva: „A pénz!" Ennek szem- és fültanúja volt Maszlay István kollégája is, aki azóta is sokat sejtető mosollyal mondja neki: „A pénz..."

Nincs kis szerep

Igazi életterének a színházat tekinti, bár filmezni is nagyon szeret. Két külön világ. Mindegyiknek más az íze, zamata, de úgy érzi, hogy mindkettő kölcsönösen hatott a művészetére.

Kiváló karakterszínész és epizodista. Ő is vallja azt az általános nézetet, hogy nincs kis szerep. Színészi munkáját gyakran méltatják úgy, hogy kis szerep, nagy alakítás. Rajta nem múlik, hogy remek legyen egy-egy szerepben. Vallja, hogy minden epizodista vágyik egy-egy komolyabb nagy szerepre, amely neki is megadatott. Simon Zsuzsa főiskolai tanárnője valóban tévedett, amikor azt jósolta neki, hogy ezzel a képpel csak humoros szerepeket lehet játszani. Ellenpéldának kitűnő a Rómeó és Júlia Lőrinc barátja vagy a Ványa bácsiban mutatott művészete.

Hetven évére nem nagyon tekinget vissza. Vallja, amit megcsinált, azon már túl van. Saját szavaival élve nem „nyammog" a múlton. Gazdag életéből maga is merített és meríthettek mások is. A művészetében fontosnak tartja az élmények gyűjtését, mert csak ebből tud épülni az ember. Az hat rá igazán, amit a saját bőrén tapasztalt meg. Ez a felfogás vezetett oda, hogy életének voltak olyan szakaszai, amikor nem színészként kereste a kenyerét. Franciaország és Párizs színes, pezsgő művészvilága vonzotta igazán. Neki is Párizs volt a Bakonya, amit igazán imádott. Volt könyvállványépítő, dolgozott szerelőműhelyben, majd a Gaumont Filmstúdióba került, ahol filmmosó gépen dolgozott a laborban, de tanult nyersvágást is.

Makk Károly a felfedező

– Mint minden embert, aki díjat kap, engem is nagy örömmel tölt el a filmes szakmai elismerés. Most is nagyon boldog vagyok, de tudom, hogy a későbbiekben is nagyon jó lesz felidézni ezt a figyelmességet, mellyel a filmszerepeimet ismerték el.

– Hogyan fedezte fel magának a filmes szakma?

– Makk Károly fedezett fel egy főiskolai rendezvényen, ahol hogy, hogy nem, többet ittam a kelleténél és Makk Karcsi nyakában kötöttem ki, holott a kolléganőmet kértem fel táncolni. Ez annyira tetszett Károlynak, hogy azonnal el is vitt filmezni. Ez Latinovits Zoli első filmje volt, a Gyalog a mennyországba. Régen, ha valakit felfedezett egy rendező, akkor más rendezők is kíváncsiak voltak rá és előszeretettel foglalkoztatták.

– Melyek voltak azok a szerepkörök, karakterek, amelyekre a rendezők kiválasztották?

– Nagyon karakteres arcom van és az alkatomból kifolyólag karakterszerepeket játszottam szinte kivétel nélkül. Ez odáig fajult, ha volt valami fura figura egy filmben, azonnal rám gondoltak. Szám szerint pontosan nem tudom, hogy hány magyar filmben játszottam, de a kollégáim szerint több mint százötven filmben álltam kamera elé. Azt mondják, én vagyok az a színész, aki a legtöbb magyar filmben szerepelt. Ezek rendre kisebb szerepek voltak. A főhős típusú kollégák nyilván kevesebb filmben játszottak, hiszen övék csak a főszerep lehetett. Míg ők egy filmben szerepeltek, én addig három-négyben is játszottam.

– Legendás szerepei közül sokat emlegetik a Nyolcvan huszárban nyújtott alakítását, az Indul a bakterház piócás emberét, Lópici Gáspárt, az utca hírmondóját…

– No, ezekre a szerepeimre még én is emlékszem. Néha barátaim, kollégáim felemlegetnek egy-egy régi filmet, amelyekben játszottam, de sajnos ezek után kutatni kell az emlékezetemben. Talán azért, mert nem sikerültek annyira jól, mint az előbb felsoroltak. A Nyolcvan huszár, az Indul a bakterház, a Keménykalap és krumpliorr és a Bors is remek forgatás volt. A Nyolcvan huszár forgatása előtt például három hónapig jártunk Pilisborosjenőre lovagolni. Én egy lusta lovat kaptam és három hónap alatt a legjobb filmes lovat neveltem belőle. Mindent meg lehetett vele csinálni. Nagyon szívesen gondolok ezekre a munkákra.

A tökéletes szerep

– Amiről magam is azt gondolom, hogy kiemelkedő alakításom volt és a legtökéletesebben tudtam megformálni a szerepemet, azt Fábry Zoltán Magyarok című filmjében játszottam. Ez egy nagyon karakterisztikus figura volt. Mondta is Fábry Zoli bácsi: „Játszd el! Nem tudom másnak adni a szerepet, annyira kis szerep és rád illik." Két falu bolondja volt a filmben. Egy magyarországi és egy németországi, miután a szereplők kimentek Németországba vendégmunkára és onnan visszatértek, akkor vagyok ott a filmben. Amikor visszanézem, ma sem találok benne olyan pillanatot, ami ne tetszene. Más esetekben azonban mindig azon gondolkodom, hogy még mit lehetett volna hozzátenni a szerephez, amitől még jobb lehetett volna. A Magyarok esetében nem találtam hibát a játékomban. Úgy jó, ahogy van.

– Mennyit foglalkoztatják a filmrendezők mostanában?

– Sajnos közel sem annyit, mint korábban, vagy mint azt én szeretném. Igaz, nem is készül annyi magyar film, mint régen. Mostanában Goda Krisztina rendező talált meg. Csinált velem egy próbafelvételt és azt mondta: „Oké, meg vagy véve!" Ez a Kaméleon című film, amely most jön ki a filmszemlére. Én már megnéztem. Úgy érzem, remekül sikerült a film. Jó szeme van Krisztának.

– Rendkívül gazdag a színészi pályafutása. Mit tart fontosabbnak, a színpadi játékot vagy a filmet?

– A színész az színész. Mindegy, hogy színpad vagy film. Ha azonban mégis választani kellene, akkor azt mondom, hogy számomra a színház az elmélyültebb munka helye, ahol el tudok merülni a szerepemben. Szeretem finomítani, cizellálni az alakításaimat. A film ezt nem mindig teszi lehetővé, de megtanítja azt, hogy pillanatra kész legyen az ember.

– Van-e újabb filmes felkérése és a díjon kívül mi ad örömöt mostanában?

– Nem, egyelőre pihenek, de szívesen játszom további magyar filmekben is. Sokat olvasok. Most a világtörténelem tíz kötetét kezdtem el olvasni. A másodiknál tartok, a XIV–XV. század környékén, és sokat gondolkodom az akkori emberek életén és mentalitásán. Ez most sok örömöt ad számomra. Rövidesen újra jövök Győrbe, ahol Spiró György Koccanás című darabját kezdjük próbálni Forgács Péter rendezésében.

Poszgai János